.Nyitólap
Nyitólap

Kedves Olvasó!  


Tisztelettel üdvözlöm Önt ezen a honlapon. Az itt olvasható és letölthető publikációk (tanulmányok, könyvek), azokat az írásaimat tartalmazzák, amelyeket az elmúlt évtizedek során vetettem papírra. Elsősorban a vidráról, a hazai vidravédelemről szólnak, hiszen az elmúlt időszakban elvégzett munkám nagy részét e kecses emlős víziragadozónk életének a megismerése és a magyarországi állományának a kutatása, valamint sikeres védelme töltötte ki. De azokat a publikációimat is megosztom a Tisztelt Olvasóval, amelyekkel a még napjainkban is alig-alig ismert, sőt, inkább félt és üldözött menyétféle ragadozóink viselkedését, azok minél hathatósabb megismerését kívántam (és ez úton kívánom továbbra is) szolgálni.

Célom kizárólag az ismeretterjesztés és a figyelemfelkeltés. A bemutatott "művek" nem hiánypótló szakkönyvek, igaz, egyik-másik olyan tanulmány, amelyik az 1995 és 2007 valamint a 2007 és 2010 közötti magyarországi vidraállomány előfordulásának összefoglaló dolgozatait tartalmazzák komolyabb - mondhatni szárazabb - hangvételű, adatsorokat és szakmai ajánlásokat is magukba foglalnak. Míg a többi dokumentum könnyedebb hangvételű, reményeim szerint olvasmányosan megírt, valóban érdeklődésre, tovább gondolásra és cselekvére sarkalló publikáció.

Reményeim szerint a jövőben további tanulmányaim, könyveim is elérhetőek lesznek, amelyek közül nem egy a vidra és a menyétféle ragadozóink védelmén túl igyekeznek majd bevezetni az Olvasót - egykorvolt munkahelyemen szerzett tapaszatalaimat összefoglalva - az állatkertek zárt és titokzatos világába is.
Kérem, ha bármelyik tanulmányhoz, könyvhöz hozzáfűzni valójuk, kérdésük van, keressenek meg az alábbi elérhetőségeim valamelyikén. Köszönöm!

Elérhetőségem:
Gera Pál
Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60. =/29.
E-mail: gerapal@t-online.hu
Telefon: + 36 30 258-3637

 
Keresés
Bejelentkezés